A Színházművészet alapjai

                              A SZÍNHÁZMŰVÉSZET ALAPJAI : ÚJ ALAPON A RÉGI ROMOK MEGÚJULÁSA,                                             ISTEN, AZ ÚR IGÉJE ÉS A SZENT LÉLEK ÁLTAL!!!

1)  1 Mózes 1:

 Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és sötétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebegett a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lett világosság.” (1Móz.1,1-3)

Isten, a legnagyobb alkotó, minden igaznak és igazinak a kezdete, gyökere, alapja. Ő szavakkal teremtette meg a világot, a szavaival alkotott. Mivel a saját képmására formálta az embert férfivá és nővé, sok emberbe belehelyezte ezt a vágyat: szavakkal alkotni. A prózai színház, és a versmondás is ilyen szavakkal alkotó művészet.  A kimondott szavak művészete ez. Úgy látom, van tehát Istentől eredő alapja a színházművészetnek.

János 1: Az örökkévaló Ige testté lett

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben Istennél volt. Minden Ő általa lett és nélküle semmi sem lett, ami lett. Ő benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta azt be.” (Ján.1,1-5)

Amikor egy darab, Isten igéjét, Isten igazságát mondja el, ha erről beszél, akkor abban, azon át, jó eséllyel a Szent Szelleme által ott van maga az ÚR is.

 2) Példabeszédek könyve 8,30:

 „Mellette vagyok, mint kézműves,…

(az eredeti szövegben itt az ámon szó áll, ami művészt is jelent),

….és gyönyörűsége vagyok minden nap, játszva Őelőtte minden időben.”

 Ez Jézusról szól, az Atya Ő benne gyönyörködik, mint művészben. Ő pedig bennünk is él.  Ha általa élünk, Ő élhet, és munkálkodhat így rajtunk keresztül. A lényeg nem az, hogy „én milyen tehetséges vagyok”, hanem, hogy Ő bennünk él! Benne gyönyörködik az Atya. Őbenne, aki benned él. Így hát, ami tényleg számít, az az, amit az ÚR tesz rajtunk át. Ha ő elhívott erre, akkor teszi is, amit tenni akar: játszik az Atya előtt. Úgy is mondhatjuk, hogy: az Atya előtt játszik.

 „Élek már többé nem, én, hanem él bennem a Krisztus. Azt az életet pedig, amit most (itt a földön) testben élek, az Isten Fiába vetett hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”(Gal.2,20) Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte Isten e világra, hogy éljünk általa.” (1Ján.4,9) Tehát: „Éljünk Őáltala!” „Nálam nélkül semmit nem cselekedhettek.”(Ján.15,5 vége) – mondja Jézus. A szőlővessző önmagától nem tud gyümölcsöt teremni, csak ha a szőlőtőkén marad! Igaz ez a művészetre is. 

3) A színészetet a Bibliában megtaláljuk, mint a szabadítás eszközét is, és tudjuk, hogy Jézus a Szabadító:

„És felkelt Dávid, és elfutott azon a napon Saul elől, és elment Ákhishoz, Gáthnak királyához. És mondának Ákhis szolgái neki: Vajon nem ez-e Dávid? Vajon nem erről énekelték-e a körtáncban, mondván: Saul megverte az ő ezrét, Dávid is az ő tízezerét? És mikor eszébe vette Dávid ezeket a beszédeket, igen megrémült Ákhistól, Gáthnak királyától. És megváltoztatta magaviseletét ő előttük, és őrjöngeni kezdett kezeik között, és irkált a kapuknak ajtajaira, a nyálát pedig a szakállán folyatta alá. És monda Ákhis az ő szolgáinak: Íme, látjátok, hogy ez az ember megőrült, miért hoztátok őt hozzám?” (1Sám.21,10-14)

Ami itt figyelemre méltó, hogy a „kezeik között” játszotta el az őrültet. Minél közelebb ül a néző, annál élesebben merül fel a hiteles színészi játék szükségességének a kérdése. Kis színháztérben, ahol egészen közelről néznek, hitelesebb, érzékenyebb játékra van szükség. Dávidról tudjuk, hogy művész volt: Énekelt, táncolt, zsoltárokat írt, hangszeren is játszott, méghozzá olyan szépen, hogy Saul király őrjöngését is lecsillapította vele sokszor. Építészmérnök is volt, megtervezve a Jeruzsálemi Templomot, és itt, a fentebbi igeszakaszban kiderül, hogy a színházművészet eszközével is tudott élni, mégpedig nagyon hitelesen. Még a lehető legközelebbről is, a „kezeik között” is úgy játszott, hogy elhitték, az őrületet.

4) Az emmausi tanítványok:

„És amint beszélgettek és egymástól kérdezősködtek, maga Jézus ment hozzájuk, és velük együtt ment az úton. De az ő szemeik visszatartóztattak, hogy őt meg ne ismerjék. …(és beszélgettek és szomorúan elmondták Jézusnak, hogy mik történtek)  És Jézus mondta nekik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és úgy mennie be az ő dicsőségébe? És elkezdte Mózestől és minden prófétáktól fogva, elmagyarázta nekik mindazt, ami az írásokban őróla megírattak. Közben megérkeztek a faluba, ahová tartottak; és Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni. De kényszerítették őt, hogy maradjon velük, mert immár beesteledett, és a nap lehanyatlott! Bement azért, hogy velük maradjon.” (Luk.24,13-tól részletek)

A színészet nem hazugság, hiszen Jézus soha nem hazudott. A színészet lényegét ebben a három szóban lehet megfogalmazni, ami itt meg van írva Jézusról:  „úgy tett, mintha…”. Ez nem hazugság volt, sem képmutatás.

 5) Gyakorlati dolgok, szívbéli hozzáállás:

Kol.3,23: „Ha valamit tesztek, azt teljes szívetekből tegyétek, mintha az ÚRnak, és nem embereknek tennétek.”

A hozzáállásunkról szól, hogy hogyan éljünk, és hogy játszunk a színpadon.Ez gyakorlatilag ugyanaz, mint amit a példabeszédekben láttunk megírva Jézusról, mint alkotóművészről, Aki az Atya előtt játszott minden időben: „…játszva Őelőtte minden időben.”

Nekünk sem emberek előtt kell elsősorban játszani, „szemnek szánt szolgálattal”, hanem az Atya előtt, mert az a jó, ha Őelőtte élem az életem minden részletét. Ha Istent szolgálod, nem akarhatsz embereknek tetszeni. „Ha még embereknek igyekeznék tetszeni, a Krisztus szolgája nem volnék.” Gal.1,10; és ugyanez a Róm. 2,29 vége; Ján.12,43; Ján.5,44; …stb. Ha Istent szolgálod, akkor ne emberek elismerését keressed, hanem az Úrét.

6) Most pedig Ezékiel könyvéből, egy erős kijelentés az igéből számunkra a színházművészetre vonatkozóan. Régebben olvastam Francis Schaeffer Művészet és Biblia című könyvében erről az igeszakaszról, mint a színházra utaló kijelentésről, és azután az évek során újra és újra elolvasva ezt az igeszakaszt, az ÚR részletesebben is kifejtette, rámutatva a színházzal kapcsolatos dolgokra belőle. Hiszem, hogy a színház Istentől való csodálatos üzenetközvetítő eszköz, akár példázat, úgynevezett képes beszéd formájában szól, akár nyíltan, vagy egyszerre mindkét formában. A fő kérdés szerintem az, hogy milyen céllal, és milyen üzenetet közvetít! Hiszem, hogy a színház Isten céljaira való, noha vannak, akik nem így, és nem erre használják. Az biztos, hogy az ördög már rájött, hogy milyen erőteljes eszköz a saját céljai megvalósításában. A kérdés szerintem az, hogy mi keresztények mikor döbbenünk rá, hogy az ÚR mennyire szeretné erővel használni.

 Ezékiel könyve 4. fejezet, 1. verstől:

„Te pedig, emberfia, fogj egy téglát, tedd magad elé, és véss rá egy várost: Jeruzsálemet!”

Ime, az ÚR üzenetének közvetítésére szolgáló díszlet, amelyre maga az ÚR ad pontos utasítást.

Vedd ostrom alá; építs vele szemben ostromgépeket, emelj sáncot, állíts fel táborokat, helyezz el körülötte faltörő kosokat!”

A „Vedd ostrom alá,…”, mint egy rendezői instrukció, amely arra utasítja az embert, hogy mit tegyen, és mindjárt meglátjuk, hogy színészként kell a prófétának működnie.

„…építs vele szemben ostromgépeket, emelj sáncot, állíts fel táborokat, helyezz el körülötte faltörő kosokat!”

További díszletelemek, kellékek készítésére ad utasítást az ÚR, amit az embernek kell elkészítenie. Úgy gondolom, jó, ha a színházban a színész egyben díszletkészítő munkás is, kellékes is tud lenni, ha kell, sőt, akár író, dramaturg, rendező is, és jó, ha a kétkezi díszlet pakoló munkát is elvégzi. Az Ámon szó, amely itt a Bibliában szerepel,(Péld. 8,30), jelentése: művész, de kézművest is jelent, ügyes munkást, munkavezetőt, … Nézzük tovább:

„Azután fogj egy vas sütőlapot, tedd oda, mint egy vasfalat magad és a város közé, szegezd rá a tekintetedetígy legyen ostrom alatt, így ostromold! Intő jel ez Izráel házának” (2-3. vers).

Tehát: „…fogj egy vas sütőlapot, tedd oda, mint egy vasfalat,…”

Ismét egy utasítás díszlet, kellék beszerzésére, és használatára, és egy utasítás a kétkezi pakoló munkára: tedd oda,” ,

„…szegezd rá a tekintetedet,…”

Íme, itt egy konkrét színészi instrukció is az ÚR részéről, mint egy rendező, aki egy mélyebb színészi lelkiállapotot konkrétabban instruál. Nem csak úgy akárhogy kell tennie a prófétának, ahogy épp kedve tartja, hanem az ÚR részéről, mint rendező részéről meghatározott módon: „szegezd rá a tekintetedet”

Természetesen egy kis félelemmel mondom ki, hogy Isten, mint rendező. Mégis azt látom, hogy Ő az is, és a legnagyobb ebben is. Itt most Istenről, mint a legnagyobb alkotóművészről, egy hatalmas rendezőről beszélünk, aki tényleg vezeti azokat, akik Őrá figyelnek. Folytassuk…

Jézus azt mondta, hogy nem szolgáknak nevez minket, hanem a barátainak, mert a szolga nem tudja, hogy mit cselekszik az Ura. És itt pont azt látjuk, hogy el is magyarázza, hogy miért utasítja a prófétát arra, amiben instruálja: „…így legyen ostrom alatt, így ostromold!

És elmagyarázza neki, hogy mi a lényege az egésznek:

Intő jel ez Izráel házának!”

Tehát kifejti az egésznek a lényegét, a mondanivalóját. Olyan ez, mint ahogy a színházban bevett módszer szerint, az úgynevezett asztali próbán, ahol meg szokták beszélni a szöveg lényegét, mélyebben értelmezik, elemzik a szereplők, és képbe kerülnek, hogy az egészet miért is csinálják. Ez az előkészületi munkákhoz tartozó gyakorlat, ami sokszor maga a jéghegy nagyobb, és láthatatlan víz alatti része, hogy ebből kinőve, mindenki lássa és értse, megláthassa a lényeget, megtalálja a helyét, a dolgát, hogy mit, miért, és miért úgy tesz majd, ahogy.

A prófétának fognia kell egy sütőlapot és oda kell tennie a megfelelő helyre vasfalként a város és saját maga közé, és a szemét erősen rá kell szegeznie a városra, mindez jelképezi annak a tényét, hogy maga Isten is a város ellen volt, és elhatározta, hogy az ellenségei kezébe adja. Ezékiel pedig hirdeti, ezt az intő jelet, és felvázolja a népnek az események pontos folyamatát, ahogy ezt Chuck Smith az egyik tanításában megállapítja, és a Jeremiás könyve, az Ezékiel könyve, a Dániel könyve, és a történelmi események, a babiloni fogság is ezt igazolják.

„Azután feküdj a bal oldaladra, és vedd magadra Izráel házának a büntetését! Addig kell elszenvedned büntetésüket, ahány napig így fekszel. Napokban kifejezve adtam meg büntetésük éveit: háromszázkilencven nap. Így szenvedd el Izráel házának büntetését! Ha ezt kitöltötted, másodszor feküdj a jobb oldaladra, és szenvedd el Júda házának a büntetését negyven napig. Egy-egy évet egy-egy napban adtam meg” (4-6. vers).

Nekem Jézus jut erről eszembe, aki magára vette a bűneinkért járó büntetést. Jó dolog, ha egy színdarab, akár példázatként, akár nyíltan szólva, de Jézusra mutat rá. Az ige azt mondja a Jelenések könyvének 19. fejezet, 10. versében:

„…Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.”(Jel.19,10)

Szegezd tekintetedet Jeruzsálem ostromára, tűrd fel ruhád ujját, és prófétálj ellene!”

„Szegezd tekintetedet….” A már korábban is elhangzott színészi instrukció megismétlése. Egyrészt szerintem ez fontos volt az ÚRnak, azért ismétli meg, (másrészt tudjuk, hogy néha a színészeknek többször is el kell mondani ugyanazokat, mire megértik, megjegyzik, és megcsinálják:)

„…tűrd fel ruhád ujját,…”  További rendezői instrukció a színész számára, mégpedig a jelmez viselését illetően. Nagyon sok minden fejezhető ki a jelmezzel, és azzal, ahogyan hordja a színész. Nem mindegy, hogy milyen jelmezben van, és azt hogyan használja. A jelmez viselésén át is beszélhet az Úr, és tartalmat is kifejezhet.

„…és prófétálj ellene!”     És beszélj is! Szólj nyíltan is! Nyisd ki a szádat és mond el azokat a szavakat, amiket a szádba adok!!! Itt tehát megjelenik a beszéd, a szó, az Ige: „és prófétálj ellene!”  

Az Ezékiel 6,1-ben ez még nyilvánvalóbb: „Így szólt hozzám az ÚR igéje: Emberfia, vesd a tekintetedet Izráel hegyeire, és prófétálj ellenük! Ezt mondd: Izráel hegyei, halljátok meg az én Uramnak, az ÚRnak az igéjét!” Tehát konkrétan felszólítja az ÚR, hogy beszéljen, prófétáljon!

Jézus az Isten Igéje. Ha Ő konkrét és nyíltan, szavakkal is meg akar szólalni egy díszletekkel, kellékekkel, jelmezekkel, akciókkal teli előadáson át, akkor ez nagyon jó, és én minek vitatkozzak erről. Vannak ugyanis, akik azt mondják, hogy a színházban nem lehet nyíltan beszélni Isten igazságairól, csak példázatszerűen, művészien, burkoltan. A szavak nyílt kimondására ott van a prédikáció. De én azt látom, hogy a kettő nem zárja ki egymást, és azt látom az igében itt is és más helyeken is, hogy igenis van Istentől rendelt helye a színházzal való nyílt szókimondásnak is. Jézus beszélt példázatokkal is, de nyíltan is. Itt Ezékielnél is épp most láttuk, hogy díszletekkel, kellékekkel, jelmezekkel, akciókkal, belső átélésekkel nyíltan is szólt egy emberen át az ÚR.

Pál apostolhoz is az ÚR egyik prófétája eljött egy üzenettel, levette Pálról az övét, és megkötözte vele saját magát, és aztán nyíltan is elmondta, (kellékhasználat, akció, és nyílt szó). Ime: „…alájött egy Júdeából való próféta, névszerint Agabus. És mikor hozzánk jött, vette Pálnak az övét, megkötözte a maga kezeit és lábait, és így szólt: Ezt mondja a Szent Lélek: A férfiút, akié ez az öv, ekképpen kötözik meg Jeruzsálemben, és adják a pogányoknak kezébe.” (Ap.csel. 21, 10-11) Ez elég nyílt beszéd. Tehát akciót, mozgást, kelléket is használt, és nyíltan is szólt.

Azt gondolom, hogy bár vannak, akik bizonyos színházi formák mellett kardoskodnak, de szerintem megférnek egymással ezek, és nem riválisai egymásnak: a pantomim, tánc, mozdulat, mozgás színház, az énekes, és prózai műfaj, és ezek a színházi formák mind csodálatosak, sőt, ezeknek az elemei egy előadáson belül is megférhetnek egymással. Kinek-kinek úgy kell, ahogy az ÚR adja. És a prédikálással barátságban van az Úr igazságát nyílt szavakkal is hirdető prózai színház, és semmilyen mértékben, és módon nem ütik egymást. Nekünk, a Jákimmal, elsősorban a prózai vonalon, a szavakat nyíltan kimondó színház az elhívásunk, de mi is használunk nagyon sok másféle színházi elemet is a darabjainkban:

„Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.” (1Pét.4,10-12)

 „Végy búzát, árpát, babot, lencsét, kölest és tönkölyt; tedd azokat egy edénybe, és készíts magadnak belőlük kenyeret! Ahány napig fekszel az oldaladon, azt edd: háromszázkilencven napig!” (7-9. vers).

Újabb instrukció egy akcióra: sütnie, és ennie kell az emberek előtt.

„Húsz sekel súlyú ennivalót ehetsz naponként, mindig ugyanabban az időben egyed. Vizet is mérték szerint igyál: egy hatod hínt, mindig ugyanabban az időben igyad! Mint az árpakenyeret, úgy egyed, de emberi ganéjon süsd meg a szemük láttára!” (10-12. vers)

Amikor Isten küldésében szolgálsz a színházművészet eszközével, akkor Ő szabaddá tesz arra, hogy akár szélsőséges dolgokat is kérhessen tőled az előadásban: emberi ganéjon süsd meg a szemük láttára!” Ez elég durva, és ezen nem csak a nézők akadtak fenn, hanem először Ezékielnél is kiverte a biztosítékot. Nem hiszek abban, hogy jó dolog, és szabadna, sőt direkt „kell is botránkoztatni” a színpadon, bár nagyon sokan a színdarabokkal csak azért is, és önkényesen ezt teszik. Ez ostobaság, szerintem. De Isten kérhet olyat, ha az Ő vezetésében csinálsz színházat, ami sokaknál, sőt, nálad is kiverheti a biztosítékot, mert mi nem vagyunk rá szabadok, hogy ezt elfogadjuk, meghallgassuk, meglássuk, és szembesüljünk ezáltal dolgokkal. Itt Károli a ganéj szót használja, de ha belegondolsz, teljesen mindegy, hogy ganéjnak, kakikának, vagy bárminek nevezed, mert a látvány valósága nagyon durva lesz, amikor azon sütöget Ezékiel és megeszi azt a kaját. És amire ezzel rá akar mutatni Isten az nyilván még durvább. Mi, bár mind durván bűnösek vagyunk, de bizonyos dolgokon nagyon fenn tudunk akadni, mert nem csak bűnösek, de még ráadásul prűdek, álszentek is vagyunk. Ne botránkoztatásból tegyél bármit is, amit a színpadon teszel, kérdezz az ÚRtól, Ő vezessen, imádkozz, de ha az ÚR azt mutatja, hogy ezt vagy azt, így, vagy úgy tegyél, akkor tedd meg, és ne riasszon el az emberek véleményétől való félelem, se a saját merevséged.

Ha azt szeretnéd, hogy igazi világosság ragyogjon fel a színpadon, akkor az ÚR vezetésében ugyan, de igazi sötétséget is légy hajlandó felmutatni ott, mert

„A világosság a sötétségben fénylik…” (Ján.1,5)

 „Így fog elpusztulni Jeruzsálem! Nem arat győzelmet, sőt, éhen fognak halni az emberek! Ezt mondja az ÚR: Így eszik majd Izráel fiai tisztátalan kenyerüket a népek között, amelyek közé elűzöm őket” (13. vers)

„De én ezt mondtam: Jaj, Uram, URam! Én még nem tettem magamat tisztátalanná ifjúkoromtól fogva mostanáig sohasem azzal, hogy elhullott vagy széttépett állatot ettem volna, és nem vettem a számba tisztátalan húst.” (14. vers)

Ezékielnél tehát ez túlment a saját határain is. Úgy tűnik, kérhet olyat is az ÚR, ami a mi rendezői, írói, színészi szabadságunk határait erősen feszegeti, és nyilván akkor majd a nézőét is. Pedig Péterrel is megtette ezt az ÚR, amikor az „Öld meg és egyél…” látomást látta Joppéban, ahol lepedőben leereszkedő férgeket és csúszómászó állatokat kellet megennie. (Ap.csel 10, 9-16) Isten feszegeti a határainkat, mert a korlátaink miatt mi magunk sem vagyunk szabadok, és ráadásul Ő nem akar elveszíteni egyetlen lelket sem az én korlátolt merevségeim miatt. Márpedig a dolgokról az ÚRnak erősen megvan véleménye, és néha ki is szeretné mondani úgy „Istenigazából”. És vannak, akiket csak erőteljes dolgokkal lehet felrázni a kábult langyosságukból, vagy éppen nagyon mélyre kell lehajolni másokért, hogy szót érts velük. De azért Isten nem fogja rád erőltetni az akaratát. Ez kiderül a folytatásból is:

„Ő így válaszolt nekem: Nézd, megengedem neked, hogy emberi ganéj helyett marhaganéjon süsd meg a kenyeredet.”

Hát, „marhajó”. J Isten tehát engedékeny, nem erőlteti rá az akaratát az emberre. Bár, ha jobban belegondolsz, azért a marha kaki se tűnik sokkal jobbnak…J

„És mondá nekem: Embernek fia! Íme, én eltöröm a kenyérnek botját Jeruzsálemben, és eszik kenyerüket mértékkel és rettegéssel, és vizüket mértékkel és ájulással isszák. Azért, hogy kenyér és víz nélkül szűkölködjenek, és elborzadjanak mindnyájan, és megrothadjanak az ő vétkükben. (15-17. vers).

Itt tehát Isten újra elmagyarázza, hogy azzal, amit csinálni fog Ezékiel, mit szeretne kifejezni, elmondani az ÚR! Mert az ÚR a barátainak elmondja, hogy mit cselekszik, mert Jézus azt mondta: „Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek.” (Ján.15,15)

Ezékiel könyvében még sok ilyen rész van, ahol szinte nem lehet nem észrevenni, hogy a színházművészet eszközét használja az ÚR, instruálva az akciókat, kellékeket, díszletet, jelmezt, a „színészi átélést”, a „színészi állapotot”, és szavakat ad a szájába, mint az egyik legfőbb elemét az egésznek. Ugyanígy van ez, a prózai színházban is. Úgy gondolom, hogy Isten legfőbb célja mindezzel nem elsősorban a „művészkedés”, bár Ő alkotta a szépet is, és szeret megnevettetni, szeret megelégíteni minket minden értelemben, de az Ő legfőbb célja mégis az, hogy megragadja az emberek figyelmét, és elmondja nekik, amire tudja, hogy szükségük van, és amit Ő akar. A Golgota gyülekezet vezetőjétől egy tanítás közben ezt hallottam: „Ha lennének bábjaim otthon, azt is idehoztam volna és elbáboznám nektek, csak hogy a figyelmeteket fenntartsam.” Isten szíve ilyen. Neki annyira fontos, hogy az üzenetét átadja számunkra, és hogy az az üzenet átjöjjön és elérjen minket, hogy még játszani, bohóckodni, nevetségessé válni is hajlandó lenne érte, csak fenntartsa a figyelmünket, és legeltessen, tápláljon minket az Ő igazságával.

A Csia fordítás szerint Pál azt írja az 1Kor. 4,9-10-ben, hogy színházi látványosságává lettünk a világnak:

„…mert színháza lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek. Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban; mi erőtlenek, ti pedig erősek; ti dicsőségesek, mi pedig gyalázatosak/megvetettek.”

A színház szerintem nem önmagáért való művészet, hanem az Úrért való, és nagyon jó eszköz a mondanivaló közvetítésére sokak számára. A sátán már tudja ezt, és régóta használja is a maga céljaira. Az ÚR mindig is tudta, hiszen Tőle ered, belőle fakad. „Minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felülről, a Világosság Atyjától száll alá, akinél nincs változás, sem árnyéka a változásnak.” (Jak.1,17) A kérdés csak az, hogy mi felismerjük e?

(Az evangélium hirdetéséhez nem zsenialitásra, hanem hitre, erőre, és bátorságra van szükségünk az ÚRtól. Kérjünk Tőle. Isten a kicsiket választotta ki, hogy a valaminek látszókat megszégyenítse:

 Mert tekintsétek csak a ti hívatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek a test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek. Hanem a világ bolondjait választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ erőtleneit választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse: Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem. Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lett nekünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul: Hogy, amint meg van írva: Aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék. (1Kor.1,26-31)

 

A következő sorokat, Luther Mártonnak, az „Asztali beszélgetések” című gyűjteményből emeltük ki,(166. old.), és idézzük.

A komédiákról 

(Sziléziában egy korántsem tudatlan tanítómester, aki elmondta neki, hogy
színre viszi és megrendezi Terentius egyik komédiáját; ám sokan megbotránkoztak
emiatt, mondván, hogy egy keresztény emberhez méltatlan az
efféle színjáték pogány poétáktól stb. Mit gondol erről Martinus doktor? Ő
pedig így felelt:)

„A komédiák eljátszását… nem tiltani, hanem
hagyni és engedni kell. …  Mert a komédiákban szépen, művészileg vannak megalkotva, ábrázolva és megjelenítve olyan személyek, akiknek példájából tanulnak az emberek, és mindenki elgondolkodhat saját rangjáról és hivatásáról, és megemlékezhet róla, hogy egy szolgának és egy nagyúrnak, egy fiatalembernek és egy öregnek hogyan helyénvaló viselkednie, mi illik hozzá, és mit kell tennie. Mi több, az is megmutatkozik egy komédiában, és mindenféle
méltóságnak, rendnek, rangnak és hivatásnak szemei elé teríttetik, akárcsak
egy tükörben, hogy mihez tartsák magukat adott helyzetükben, vagy szerencséjük változásakor.
Továbbá a komédiák leírják és bemutatják a gazemberek ravasz terveit és cselszövéseit; szintúgy azt is, hogy mi a szülők és a gyermekek kötelessége; hogyan kell a gyermekeket és a fiatal háznépet a házasságra nevelni és felkészíteni, ha annak itt az ideje, és hogyan engedelmeskedjenek a gyermekek a szülőknek a párválasztásban stb. Ilyesmik vannak a komédiákban bemutatva, és mindez szerfölött hasznos és tudni érdemes. … A keresztények ne fordítsanak hátat a komédiáknak csak azért, mert egyikben-másikban otromba csínytevés vagy bujálkodás van, mert akkor ilyesmik miatt a Bibliát sem volna szabad olvasni. Az ilyesféle szemrehányások nem jogosultak, és nem helyes, hogy némelyek, ilyen okból meg akarják tiltani a keresztényeknek a komédiák olvasását, és színrevitelét. …” 
(Márton László ford.)  

                                                                                       

A SZÍNHÁZMŰVÉSZET KERESZTÉNY GYÖKEREI  MAGYARORSZÁGON

 A továbbiakban, az 1960. március 31-én, a MINERVA kiadásában megjelent, és az akkori Kossuth nyomda,(Budapest., V. ker. Alkotmány u. 3.), által nyomtatott, A KULTÚRA VILÁGA című 5 kötetes sorozatból idézünk részleteket, melynek az egyik kötete: A KÉPZŐMŰVÉSZETEK, A ZENE, A SZÍNHÁZ ÉS A FILM címet kapta. A 802. oldaltól a MIT KELL TUDNI  A SZÍNHÁZRÓL című fejezet kezdődik,(amelyet többek között Hont Ferenc lektorált), és a 897. oldaltól konkrétan A MAGYAR SZÍNÉSZET TÖRTÉNETÉT írják le. Ezen belül, az ELŐZMÉNYEK című első fejezettől fogunk néhány fontos sort idézni, melyek rámutatnak, hogy Magyarországon a színházművészet gyökereit a kereszténységben találjuk meg.  

  1

ELŐZMÉNYEK: (899.oldaltól 905. oldalig, részletek)

 „ A magyar hivatásos színjátszás nem a játékos kedvből született,… „erkölcsök oskolája” kívánt lenni,… A XVIII. század végének törekvései, a magyar játékszín megteremtésére már előzményekbe bocsátják gyökereiket. Ezek az előzmények a magyarországi német színészet, és a mindinkább magyarrá váló iskolai színjáték.… a német színészet versenye sok nehézséget jelentett, de a vetélytárssal való szívós küzdelem egyben a fejlődésnek is emeltyűje lett.

Még többet adott színművészetünknek, az iskolai színjátszás. Ezt a reformáció terjesztette el a XVI. század óta. Hozzánk külföldi egyetemeken tanuló, protestánsok plántálták át a divatját. … Az ellenreformáció teljes mértékben magáévá tette a protestánsoknak ezt a fegyverét. Szerzetes iskoláinkban, a XVII. századtól kezdve, virágzó színjátszással találkozunk. A Jezsuiták színjátékai túlnyomó részt idegen nyelvűek, bár ők is keresik a hazai tárgyakat. Hamarabb és szélesebb mederben találják meg nemzeti nyelven a magyar közönséghez vezető utat a pálosok, minoriták,(Ferences rend), és piaristák színjátékai. A minorita iskoladrámák előadásai főképp az erdélyi Csíksomlyón, valóságos népi játékokká lettek. De a legnagyobb jelentősége a magyar játékszín szempontjából a piaristák iskolai színjátékának van. A XVIII. század végén már csak a piarista színjáték élt. A magyar nyelven megszólaló piarista színjáték tősgyökeres zamatos magyarságú és tréfás közjátékai, melyek a komoly előadásokat tarkítják, már magyar életet és népies alakokat visznek színre. Első színészeink jó része – így Kelemen László is – piarista növendék, és a pesti rendház színpadán, az első állandó pesti színpadon tanulja mestersége elemeit. Itt szeretik meg a színházat első színházvezetőink, Ráday Pál, Kármán József, Vida László is; piarista szerző, Simai Kristóf átdolgozásával nyitják meg a magyar színjátszók előadásaik sorát. A piaristák színjátékai nevelnek közönséget a kezdő magyar játékszínnek.”

 (Innentől kezdve a magyar színjátszás lassan elfordul a keresztény gyökereitől, sőt ebben a könyvben is konkrétan egy mondattal megtagadják azt, de a továbbiakban mégis érdemes idéznünk még néhány adatot.)

 (900. oldal közepétől) „Kazinczy… Felkéri Ráday Pált, hogy vállalja a színjátszók megszervezését. Így indult meg 1790. október 25-én a magyar színjátszás.”

 (Ráday Pálról néhány sorral ezelőtt már írtak, mint aki a keresztény színjátszáson nevelkedett, és ezen keresztül indult el. Itt pedig már csak a Magyarországi „világi színjátszás” elindulását taglalják, nem magát a magyar színjátszás egészét, a gyökereivel együtt.)

 „Az első előadás azonban nem Kazinczy irodalmi szándékú elgondolását valósította meg. A színészek e helyett a régi, kipróbált hagyományokra, az iskolai színjátékokra… támaszkodó gyakorlati színpadot juttatták szóhoz, s nem Kazinczy Hamlet-fordítását adták elő, hanem Simai Kristóf piarista szerzőnek Brühl eredetije nyomán készült átdolgozását,A két első előadás Pesten és Budán egyaránt nagy tetszéssel folyt, de egyelőre nem követte több.”

(Innentől arról ír a könyv, hogy megkezdődött a harc, a magyar színészet állandósításáért.)

(901. oldal közepétől) „1792. május 5-én Brühl: A talált gyermek című vígjátékával megindultak az előadások. A magyar köztudat,(a korábban már szintén említett, keresztény előadásokon nevelkedett) Kelemen László nevéhez kapcsolja ennek a színjátszó társaságnak vezérségét. Kelemen László, ki a bizonytalan színészségért biztos állást s polgári jólétet hagyott el, ott van ennek a küzdelmekkel teli hat esztendőnek minden harcában, ha kell lenn, ha kell az élen: követségbe megy, pénzt gyűjt, beadványt szerkeszt, játszik, darabot ír, de mindezt egyéni becsvágy nélkül, csak az ügy iránti áldozatos lelkesedésből teszi. … A színház elvi irányításából a kor legkimagaslóbb szellemi vezetői veszik ki részüket, csak egyre nincs emberük: a gyakorlati vezetésre. … (egy idő után, a már említett) Ráday Pál (piarista növendék volt)vállalkozott az igazgatásra, és segédül (a már szintén említette) Kármán Józsefet vette maga mellé.” 

 (902. oldal, fentebb: első negyed végétől) „A műsoralkotásban, darabírásban a színészeknek jut az oroszlánrész. Ez éppúgy része volt akkor a színészi munkának, mint a szöveg megtanulása vagy maga a játék. A darabok túlnyomó része az iskolai dráma három évszázados gyakorlata szerinti honosítás”,(tehát a protestáns gyökerekből elindult keresztény iskolai színjáték).

 (902. oldal középtájon) A magyarságnak egészen zsenge és szinte egyetlen színpadi hagyománya, az iskolai színjáték is erős helyet kap a játékrenden.”

 (903. oldal, első harmadtól) „A kolozsvári társulat annyira megerősödött, hogy idővel rajokat bocsátott ki az anyaországba s ezek itteni vidéki színészekkel egyesülve, új életet öntenek a már-már lankadó magyar színügybe. A kijövetel időpontját az 1807.i országgyűlés összehívása határozta meg. Az Ernyi Mihály vezetésével Debrecenen át Pestre jött színész csapatnak, az volt a hivatása, hogy a rendek figyelmét a magyar színészet ügyére terelje. Virágzásnak akkor indul, mikor pártfogóra talál Vida László Pest megyei birtokos személyében, aki a piaristák (keresztény) pesti iskolájában tanulta meg a játékszín szeretetét.”

 (905. oldal, lentebb)  „A pesti növendékpapság, régi hagyományaihoz híven ismét tart előadásokat és 1819-ben színre hozza Szentjóbi Szabó László, Mátyás királyát.” …

 image

 (A magyar színjátszás tehát nyilvánvalóan a reformációból eredő protestáns keresztényektől, az ellenreformációban a katolikus keresztény berkekben gyökerezik. Mivel személy szerint nem hiszek a felekezetiségekben, hanem az egyházban, mint Krisztus testében, egyszerűbben fogalmazva: a kereszténységből, az Úrból fakad. Még megjegyzésre érdemesnek, bár nem meglepőnek találom azt is, hogy a Magyar Könyvklub, és az Országos Színháztörténeti Múzeum És Intézet által 2001-ben kiadott Magyar Színház Történet című 2 kötetes könyvéből mindez hiányzik. Mentségükre legyen mondva, már a borítón nagy betűkkel azt hirdetik, hogy ők 1873-ra datálják a magyar színháztörténet kezdetét, ezzel jó pár évet átugorva, és éppen azokat a kezdeti éveket, ahol a kereszténységből virágzott ki, és indult el a Magyar színjátszás.)

Összeállította: Jákim Stúdió Színházi Társaság;

                                 szabó a. feri

                                                                                     Budapest, 2017. augusztus 16.